A NYÁK

Posted: november 3, 2011 by szokeniki in Uncategorized

Eljött az első határidő, az elsőkörös alkatrész és nyomtatott áramkörök leadásának határideje. Csodával határos módon leadtuk. Összehasonlításképp, tavaly ilyenkor még a szenzorokat válogattuk és karácsony után lett csak NYÁK-unk. A csapat másik harmadának meg nem is lett, ő a csapatával (tevőleges létszám: 1) a verseny előtt egy héttel állt neki az építésnek. De most leadtuk, ez a lényeg.

Tavasszal voltunk Altium szemináriumon, ahol az új, 10-es verzió finomságait hirdették büszkén. Az egyik új feature a 3D-s videó készítés a PCB-ről, ilyet lehet vele csinálni:

Itt egy kép, ha a videó letöltése nehézkes lenne:

kép a kártyáról

A kártyán látszik, hogy szinte csak csatlakozókból áll, a processzor lehető legtöbb lábát igyekeztünk elérhetővé tenni. A NYÁK a kocsi belsejében lesz, a karosszéria alatt. A videóban látszik is, az autó egyik merevítőjét modelleztük, ehhez fogjuk majd rögzíteni a kártyát. Ha már így belekezdtem, írok a felépítéséről. Első és hátsó szenzorsorunk is lesz, no nem mintha ennyire unatkoznánk, de ezt praktikus tavalyról felhasználni. Nagyon sokan a Vishay CNY70-es csodáját használtuk múltkor, gondolom idén is. Volt egy jó ötlete tavaly az egyik versenyzőnek, írtunk a gyártónak, hogy egyetemi versenyre, milyen céllal szeretnénk és mennyi IC-t kapni tőlük, és a Vishay volt olyan rendes, hogy küldött is minden csapatnak, akik kértek tőle. Szóval így lehet valamennyit spórolni. Az első szenzorsor 24db optokapuból áll, egy multiplexer kiválaszt mindig hármat, melyet a proci analóg csatornáin mintavételez. Hátsó szenzorok (18db) digitalizálását 2db PIC végzi és a feldolgozott jeleket UART-on küldi. Előlre egy PING))) kerül, ő digitális, két oldalra egy-egy SHARP szenzor, ezek analógak. Még egy analóg lábat elvesz a sebesség-visszacsatolás, mert ilyet is tervezünk. Mivel csak kevés analóg lába van a processzornak, muszáj volt trükközni a CNY70-ekkel. Van két motorvezérlő kimenetünk az irányításhoz és hagytunk helyet egy harmadiknak, ki tudja milyen elvetemült dizájn jut még eszünkbe. Bluetooth modul is került rá, jobb lesz vezeték nélkül debugolni majd, tavaly nehézkes volt menni az autó után, hogy tudjuk követni az állapotgépet. Neki gyürkőzünk a uC/OS-III-nak is, de erről remélem lesz még post. A megmaradt lábakat kivezettük, illetve néhány shiftregiszterrel kaptunk még rengeteg IO lábat, valószínűleg LED-ek számára.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s